A képgenerátorok szerepe és összehasonlítása

A képgenerátorok új színt hoznak az életünkbe és átformálják a látványvilágról – és gyakran a valóságról alkotott elképzeléseinket. A képgenerátorokkal új látványvilágot teremthetünk, legyen az egy weboldal vagy prezentáció egymáshoz illő képi elemeinek létrehozása, prospektus vagy social media posztok képeinek generálása. Készíthetünk moodboardokat, koncepciókat és logót is tervezhetünk velük. Ezután sokkal nagyobb szükségünk lesz a kritikai érzékünkre egy-egy fotó kapcsán. Az utóbbi időkben gyakran használta a média is a képgenerátorokkal (általában a Midjourney képgenerátorral) készült képeket megtévesztő tényközlésre. Nem is csoda, hiszen a Midjourney volt az a képgenerátor, amellyel 2022-ben Jason Allen digitális művész megnyert egy művészeti versenyt. A művész nyíltan vállalta, hogy művét hetekig tartó promptolási folyamat és kisebb Photoshopos utómunka segítségével készítette el. Az akkor még a képgererátorok nyújtotta lehetőségeket nem teljesen ismerő zsűri a későbbiekben sem vonta tőle vissza a díjat.(1) Az alábbi összeállítás a következő képgenerátorok és képszerkesztők által generált képeket tartalmazza:Midjourney, Leonardo.ai, Adobe Firefly, Playground, Stable Diffusion Online, DALL-E3, NightCafe, Fotor. Nagyon gyorsan, hatékonyan készen lehetünk egy prezentáció képi anyagának összeállításával is és az eredmény igazán lenyűgöző lesz. Ugyanis az egymáshoz passzoló képek – ugyanolyan stílusban, ugyanolyan háttérrel – egy egységes, átgondolt hatást fognak kelteni, mely egyben szemet gyönyörködtető is. Ami a ráadás az előnyök közt az, hogy a képeink egyediek lesznek. A képgyűjtemény oldalak adatbázisát mindenki használja, tehát mindenki ugyanabból az adatbázisból dolgozik: mindegy, hogy Havannában él vagy Szegeden, azok a képek bárki számára elérhetők. A képgenerátorokkal létrehozott képek nagy előnye, hogy olyan képet generálunk, azaz hozunk létre, mely csak a saját elképzeléseink szerint születik, teljesen egyedi lesz és sehol máshol a világon nem lesz ilyen még egy ugyanilyen kép. A plusz ráadás pedig az, hogy nagyon gyorsan lehet az új képcsodáinkat létrehozni. Az online marketing és az énmárkaépítés című előadásomhoz készült diasorozatban felhasznált képek legenerálása konkrétan 20 percembe telt és nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Néhány Midjourney képgenerátorral generált kép az előadásból: Piaci előny A képgenerátorok használata piaci előnyt jelenthet annak, aki felismeri az előnyeit és alkalmazza a munkája során. Számtalan előnye van, a célirányosan létrehozott képi elemeken kívül a gyorsaságot és az egyediséget emelném ki elősorban. Alkalmazhatjuk a social media felületeinken is, tartalomgyártással kapcsolatban is nagyszerű megoldás lehet, ha gyakorlatot szerzünk a ChatGPT 4 használatával és megkérhetjük, hogy segítsen a képi elemek javaslatában is. Ezután – mivel az angolszász adatbázisból dolgozik – megkérhetjük a prompt lefordíttatására és már másolhatjuk is be az újdonsült promptunkat a Midjourney vagy akár egy másik képgenerátor felületére. Promptolás a képgenerátorokban Érdemes megfigyelni azt is, hogy a képgenerátoroknál a promptolás – azaz a parancsok megadása – módszere viszonylag egyformának, tűnik, de az eredmény képgenerátoronként más és más lesz minőségben, elrendezésben és látványvilágban is. Ezért érdemes megismerni több képgenerátort a fizetős és a díjmentes verziók közül is. Továbbá érdemes kísérletezgetni a különböző képgenerátorok tudásával. Ez az az terület, melyben robbanásszerű a fejlődés, de 2023 márciusa volt az az időszak amikor hatalmasat fejlődött a képgenerátorok színvonala. Még vannak fejleszteni való terültek, megjelenések – általában az arc, a szem és a kezek – de ezek a “problémák” csak ideiglenesek a gyors fejlesztéseknek köszönhetően. Érdemes több képet generáltatni egyszerre és azok közül biztosan lesz egy-egy gyöngyszem, mely megfelel az ízlésünknek és az elvárásainknak. Haladó szint, amikor többszöri promptolással, a prompt folyamatos “csiszolásával”, apróbb változtatásaival érünk el egy gyönyörű végeredményt.Az alábbi képekhez képgenerátoronként ugyanazt a promptot adtam meg, a különböző eredmény szemmel látható: A képgenerátorok alkalmazása egy új lehetőség, melyekkel egy sokkal egységesebb és egyben egyedi látványvilágot teremthetünk a munkánk vagy a hobbink kapcsán. Az emberi kéz által létrehozott művészeti produktum érték, szükség van rá és ahogy a fotó sem váltotta le a festményt, mint művészeti médiumot, így a képgenerálás is megfér majd a művészeti palettán, mintegy párhuzamos és egyben új résztvevőként. A képgenerálás egy új szín, új lehetőség, melynek számtalan előnyeit érdemes használni a munkánk vagy akár a hobbink során. Forrás (1): https://telex.hu/tech/2023/02/02/mesterseges-intelligencia-kreativitas-digitalis-muveszet-adat-szerzoi-jog
A színek ereje a hirdetésekben és a weboldalakon
A színek szerepe, hatása kulcsfontosságú a marketingedben A színek körülvesznek minket és hatással lehetnek a hangulatainkra, mindennapjainkra és így a célközönségedre is. Gondoljunk csak a harsány piros árnyalataira, ugye nem egy békés vidéki szállás logójában lenne a helye, hanem inkább egy sportesemény logójában vagy weboldalán? Nos ahány szín, annyi érzést vált ki, nézzük is meg őket először a főbb színek esetén: SÁRGAazon kívül, hogy egy feltűnő és harsány színről van szó, a világosság hatását, a meghittség érzését váltja ki. Semmiképp se pesszimista, inkább egy bizakodó, optimista hangulatot ad a grafikádnak. NARANCSSÁRGAszintén a feltűnőbb színek közé tartozik, a reklámfeliratok egyik legtöbbet használt színeként. Nemcsak határozottságot, de barátságosságot is jelképez egy csöppnyi pikáns jellemzővel. PIROSHatározott, figyelemfelkeltő szín. Nemcsak tiltó szerepben van jelentése, hanem társítható hozzá a fiatalos, lendületes, sportos vonal is. LILAEz a szín az igazi álmodózók színe, megjelenik a fantázia világában. Elmélyült, kreatív és melankólikus jelentésű. KÉKA kék a bizalom színe, mely a reklámanyagokban nagyon kedveltnek számít. Ez a szín erőt sugároz, sokszor ez a szín a férfiak kedvenc színe. Ezért a “hasonlóságot szeretjük” elv alapján, ha a férfiak a célcsoportod és illik a logódhoz, weboldaladhoz ez a szín, akkor nagyon jó ötlet a kék különböző árnyalait használnod. ZÖLDNyugalmat, békét jelenít meg, ugyanakkor a növekedés és az egészség témaköre is jellemző rá. Most pedig jöjjön a TOP 3 színkombináció a saját tapasztalataimból, melyeket biztosan alkalmazhatsz a marketinganyagaidon ha hatást szeretnél elérni: 1. A sárga-fekete kombinációGarantált figyelemfelkeltés merészséggel ötvözve. Ez a kombó igaz, a darázsra emlékeztet, de nagyon vonzza a tekintetet, ezért ha használod, akkor csak a legfontosabb közlendődre, korlátozott mennyiségben. Fehérrel vegyítve lágyíthatod és olvashatóbbá teheted az összhatást. 2. Fekete és a neonszínekIgazi merész és hatásvadász színekről van szó. Ezek a színpárosítások időnként megjelennek a divatban és amikor divatjamúltak lesznek, akkor szinte újra kell tanulniuk a színeket a tervezőknek, amikor az újabb trendi színek kijelöléséről van szó. Természetesen ezeket a rikkancs színeket is használhatod a hirdetéseidben, de csak módjával – a felhasználói élményre, illetve a weboldaladra látogató szemére is gondolni kell, ugyanis ezek a színek a rikító jellegükből adódóan zavaróak tudnak lenni. Itt is, mint az előző darázsszíneknél, kombinálhatod fehérrel a merész párosításaidat az olvashatóság érdekében. Weboldal esetén max. 20% terjedelemben javaslom a rikító színek alkalmazását. 3. Fekete-fehér, avagy az örökzöld?A fekete-fehér soha nem megy ki a divatból – ez az általános nézet igaz is lehet, de tény és való, hogy időnként sokkal erőteljesebb formában van jelen a design területeken – legyen az grafika vagy divat – mint azelőtt. Jelen időkben is trendi a fekete-fehér, a hatvanas évek mintáival megspékelve, de ezt az elemet a ruhákon biztos láttad már. Nagyon szépen mutat egy kiadványon, weboldalon is a normál és az inverz váltakozása: a leíró, hosszabb szövegrészeket fehér alapon, a címeket, a cselekvésre felhívó fontosabb szövegeidet pedig inverzbe teheted néhány grafikai elemmel kiegészítve. Sötét alap vagy világos alap? A saját logómon mutatom be a két stílus közti különbséget: míg a fehér alap egy megszokott, amolyan biztonsági zónán belül lévő, kiegyensúlyozott, szimpatikus hatást nyújt, addig a sötét alapon lévő a “drámai belépő” címet is megkaphatná. Akkor működik jól a logód, az arculatod, ha stílusában és tartalmában megfelelően képviseli a vállalkozásod. Tudod: “Tartalomhoz a forma”. Tehát a logód formai megjelenéséhez passzoló színt kell választanod. Ha pedig jól működik sötét, illetve világos alapon is, az igazán remek. A komplementerek – színkombinációk weboldalra és a hirdetésekre A színkörön egymással szemben lévő színek a komplementerek, mondhatni teljesen ellentétei egymásnak. A reklám világában nagyon közkedvelt, gyakran használt vizuális trükk a komplementer színek hatásvadász használata. Komplementer színkombinációk: narancssárga-türkizkék, sárga-kék, zöld-piros (ez utóbbit inkább kerüljük a weboldalak színkialakításánál). Tompíthatod egységesen ezeket a színeket, így barátságosabbá és olvashatóbbá válnak. Ezekből a komplementer párosításokból nagyon hatátásos és stílusos választás a weboldalakra egy főszín mellé választani egy másodlagos, sőt még egy harmadlagos színt és akár egy negyedik színt is, illetve ezeket kombinálni a fehér alappal. Nagyon szépen mutat egy weboldalon, ha például főszínként egy kéket választasz (ezt használod a weboldal terjedelmének kb. 50%-ában), másodlagos színnek ennek a kéknek egy halványabb árnyalatát (20% terjedelemben), harmadlagos színnek pedig egy narancssárgát (5% terjedelemben). A harmadlagos szín, ami lehet egy erőteljesebb rikító szín is, lehet a színe a fontos címsornak, ikonoknak, gomboknak és további salses eszközöknek. A rikító színeket negatívban csak nagyon kevés helyen használj az olvashatóság érdekében. A fehér alappal is érdemes számolni (25% terjedelemben) az olvashatóság érdekében, illetve a semlegesebb hatású, kísérő vizuális elemek alapjaként.Fontos, hogy az egyensúlyokat kell jól megtalálni, hogy a semlegesebb részek mellett nagyon jól érvényesüljenek a kiemelt részek, címsorok. “Ami szembetűnő, az fontos” Robert B. Cialdini: Előhatás, a meggyőzés forradalma Néhány kedvenc színkombinációm – használni tudod a weboldaladra és a hirdetésedire: Az arányokat az általam ajánlott százalékos arány szerint láthatod, a számozások pedig a fontossági sorrendet jelölik. A százalékos arányokat kicsit alakíthatod a témaköröd szerint, de nagyságrendileg ha követed ezeket az arányokat, akkor hatásos és egyben kiegyensúlyozott is lesz a weboldalad látványának az összképe. Ezeken az oldalakon pedig szó szerint eljátszhatsz a színekkel, párosíthatod őket tetszés szerint: https://color.adobe.com/create/color-accessibility https://coolors.co/
Typo-tipp
Hogyan használd a különféle betűtípusokat az online hirdetéseidben és a weboldaladon A tipográfia – “a betűvetés művészete” egy gyönyörű kifejező eszköz. Segítségével teljesen különféle hatásokat érhetünk el pl. a hirdetéseink vagy a weboldalink szövegezésénél. Első látásra a szemlélőnek fel sem tűnik a különbség, csak a HATÁS érvényesül: a tipográfia segítségével tudatosan alakíthatjuk ki, irányíthatjuk a figyelmet a célunknak megfelelően. Legyen az egy “drámai belépő”, amint a legfontosabb címsorunknál alkalmazhatunk vagy egy semleges, leíró jellegű szöveg, a megfelelően kiválasztott betűtípus látványa meghozza az eredményt: rátudod irányítani a figyelmet arra a szövegrészre, amire szeretnéd, amit a weboldalad látogatói mindenképp észrevegyenek. Az online szakértők szerint csak pár másodperc áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy a figyelmet felkeltsük – ha ez sikerült, akkor pl. a közösségi média felületeken megjelenő hirdetések elérték a céljukat és az érdeklődőből látogatót varázsolnak a weboldalra. Ezért a “figyelemkeltő másodperceknek” kiemelt jelentőségük van a reklám, illetve a sikeresség szempontjából. A továbbiakban megmutatom néhány TYPO-tippen keresztül, hogy hogyan érhetsz el emlékezetes hatásokat a weboldaladon vagy a hirdetéseidnél 1. A legfontosabb tanácsom: egyszerre egy felületen csak 2 betűtípust használj Ha ezt az 1. tippet betartod, máris tettél egy fontos döntést az ízléses, kifinomultabb stílus elérésére. Sokféle betűtípus egyidejű használata káoszt szül, melynek használatát hagyjuk inkább a tipográfusokra, grafikusokra akik tudják e káoszból a kivezető utat. Érdemes megismerni pár betűtípust és kipróbálni a hatásukat egymás mellett – milyen legyen a cím és milyen legyen a kísérő folyószöveg? Amit ne tegyél: két klasszikus, talpas betűtípus egy felületen való használata nem javasolt. Tehát nem használunk pl. Bodonit és Garamondot vagy Montserratot és Courirt egyszerre. Amit viszont tegyél: ha két betűtípust használsz, akkor az egyik legyen látványos, a szemet vonzó, a másik betűtípus pedig kiegészítő elemként legyen jelen, amolyan semleges stílusban. A reklámoknál fontos a kontraszt, a hangsúlyok jelenléte nemcsak a színek használatánál, hanem a betűtípusok választásánál is: ha kihangsúlyozol, erőteljesebbé teszel egyes elemeket, akkor a reklámod hatásosabb lesz. A kontrasztot elérheted: egy erőteljesebb betűtípus és mellette semlegesebb szövegrészek alkalmazásával, a betűméret különbségével, a betűtípus alap és vastag – bold – változatával, erőteljes szín választásával is. Így emelheted ki a mondandód jobban, látványosabban, ami vonzza a tekintetet és a megértést is segíti – mert így irányíthatod a figyelmet a fő üzeneted felé. Néhány betűtípus párosító oldal:https://www.canva.com/font-combinations/https://www.reliablepsd.com/ultimate-google-font-pairings/ https://fontpair.co/ 2. Talpas vagy nem talpas? Ha szereted a klasszikusabb hatású, talpakkal rendelkező betűtípust és címként alkalmaznád, akkor folyószövegnek (a cím utáni leírás) talp nélküli betűtípusokból válassz. Fordított esetben, amikor folyószövegnek a talpas betűtípust alkalmaznád inkább nyomtatott kiadványoknál alkalmazd. Online felületeken, hirdetésnél, weboldalon folyószövegnek a talp nélküli betűtípusokat válaszd inkább – az olvashatóság miatt. A klasszikusnak számító, talpas betűtípusok – összefoglaló nevén: antikva – még az antik időkből maradtak ránk. Gondoljunk csak az ókori római feliratokra – szintén kiegyensúlyozott látványt nyújtó, szép metszésű, talpas betűket használtak a felirataikhoz. Éppen ezért a talpas betűtípusok látványukból, eredetükből (és megszokottságukból) kifolyólag megbízhatóságot, kiegyensúlyozottságot kölcsönöznek a reklámfelirataidnak. Hiszen miért is ne lehetne bizalomkeltő az a mondanivaló, amit egy gyönyörű klasszikus – ugyanakkor biztos talpakon álló – betűtípussal írtak? Antikvák: Garamond, Palatino, Bodoni A talp nélküli, azaz a groteszk betűtípusok a modern korban születtek. Egyszerűen levágták a klasszikusnak számító talpakat a betűszárakról, és az akkori korokban ezt furcsának, groteszknek vélték, innen ered a nevük. Groteszkek: Avantgarde, Helvetica, Open Sans Az utóbbi évtizedekben pedig a betűtervezők a két nagy csoport, a talpas és talp nélküli betűtípusok jellegzetességit vegyítik újszerű megoldásaikban. Ezekből a típusokból láthatsz számtalan példát a trendi, mai szemnek tetsző tipográfiai, grafikai látványterveken. Trendi betűtípusok: Steigner, Philosopher, Montserrat. A Montserrat az a betűtípus, amit éppen olvasol – nekem nagy kedvencem, mert nagyon szépen olvasható az online felületeken, nem terheli meg a szemet. Néhány oldal, ahol fontokat keresgélhetsz, letölthetsz:https://fonts.google.com/https://www.dafont.com/https://www.1001freefonts.com/ 3. Írott nagybetű – csak a kezdőbetű Fontos szabály az írott típusok esetén: ne az egész feliratot írjuk nagybetűvel, mert gyakorlatilag olvashatatlan lesz az összkép. Ha írott betűtípust választanánk, akkor csak a kezdőbetűnél alkalmazzuk a nagybetű használatát. Kombinálni lehet az írott típust, – szinte iniciáléként alkalmazva – más letisztultabb hatású típusokkal – és máris trendibb lesz az eredmény. Kalligráfia A kalligráfia, a kézírás művészete is érdekes lehet számodra, amikor olyan a témád, melyhez remekül passzol az elnyújtott betűszárak szinte festői rendszere. Tudtad, hogy még Steve Jobs, az Apple társalapítója is tanult kalligráfiát az egyetemi évei alatt és ez a tudás hogyan formálta át őt? Amikor az első Macintosht tervezték, akkor úttörő módon kiemelt figyelmet fordítottak a grafikus felületre, a betűtípusokra, sőt azok elnevezéseire is. (pl. Genova) A kézírást utánzó betűtípusokkal líraibb hatást tudsz elérni és nagyon jól mutat mellé egy semlegesebb, talp nélküli, groteszk betűtípus folyószövegként. Pl. a következő témáknál lehet jól használni a kalligráf stílusú betűtípusokat: könyvcím, virágüzlet, coach weboldal főcíme, borcímke, oklevelek. 4. Tartalomhoz a forma A fenti cím közhelynek tűnik, de nagyon igaz a tipográfiában is: a tartalmadat, illetve a témádat a megfelelő betűtípus kiválasztásával tudod a legjobban közvetíteni, kifejezni – törekedni kell rá, hogy a stílus szinkronban legyen a mondanivalóddal. Tudom, ez talán a legnehezebb feladat, de ha eddig eljutottál a cikkben, akkor már szerintem megértetted a tipográfia fontosságának lényegét. Fentebb már említettem a pár másodperces szabályt – kiemelten fontos a gyors figyelemfelkeltésre és a megértésre (=megértetésre) törekedni. A felirataidnak hordozniuk kell magukban az üzenetet tartalmilag és a stílusjegyekben egyaránt: voltaképp mit is szeretnél közölni? Itt egy példa: nem szerepelhet egy trendi virágárus logójában vagy hirdetésében egy elcsépelt unalmasnak tűnő Times, ugye? Az alábbi példában bemutatom, hogy mennyire más hatást keltenek a betűtípusok egyazon “tartalom” esetén és kérlek, próbáld eldönteni, mely betűtípusok passzolnak leginkább az MI6-os ügynökhöz: Ha úgy gondolod, hogy a tartalom és a forma jegyében a második oszlop típusai megfelelőbbek ebből a listából, akkor jó az irány. Remélem tudtam segíteni, hogy otthonosabban mozogj a betűtípusok szerteágazó sokaságában és fel tudd őket használni a céljaid szerint. Ha szeretnél többet megtudni, hogy hogyan növelhetnéd a hirdetéseidben vagy a weboldaladon a látogatók élményét illetve bizalmát a design és az online marketing segítségével, szívesen várunk az elérhetőséginken: Forrás az alapelvekhez: Virágvölgyi Péter: A Tipográfia mestersége számítógéppel